Egy könnycsepp a szép emlékeknek.
Aztán mikor haza értem, elég energikusnak és boldognak éreztem magam ahhoz, hogy hozzányúljak egy olyan szervergéphez, ami idestova egy hete rojtosra khm illeti a számat. Először is vegyük a jelenséget, teljesen szűz operációs rendszer, névszerint egy Debian 6.0.5 i386, de nem bootol, csak egy rakat faillel kapok egy villogó kurzort. A RAID vezérlő, alig fiatalabb nálam, úgyhogy nem is gondolkodtam sokáig, feltéptem a szekrényt és elővakartam egy, G2-es ML350-esből kimentett, RAID vezérlőt. Úúú de szép! Kicsit paráztam berakni, mert mi van ha G2-est is ez nyírta ki, amiből kimentettem, de hát gondoltam egyszer élünk, bepattintottam, tápkábel, és nagy power gomb, szigorúan csukott szemmel. Első jó jel: boot vezérlővé avanzsálhatom egyetlen F8-val, nem is tököltem sokat repült is az F8, egyem a CPU-ját visszakérdezett, hogy tuti hogy ezt akarom? Persze, hogy ezt akarom kicsi szívem csak csináld már! És megcsinálta. Második jó jel: minimális hisztivel bebootol a debian és tűkön ülve várja, hogy bejelentkezzek és csapassam neki. Itt már kezdtem izgatott lenni, ugyanis az elmúlt egy hét tanulsága, hogy csak akkor örülj, ha az 'apt-get update' nem hisztizik, mitöbb működik. És akkor kicsit félve, remegő kézzel: '~$ apt-get update' és lefut és fetchel és telepít és konfigol. Azonnal a szükséges dolgok telepítése és egy utolsó próba 'shutdown -r now', ha ezután is megy minden én sírva fakadok. Örömmel jelenthetem, ment, minden! Igen...
Elérkeztünk a második és a többesszámhoz éppen elegendő könnycsepphez.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.